Állami gondozásban élő gyermekek táborában járt az Index

2024-07-25

800, gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő fiatal tölti jelenleg vakációját a Bács-Kiskun vármegyei Tass-Alsószenttamáson található ÁGOTA Falvában, ahová szerdán az Index szerkesztősége is ellátogatott.  A gyermekeknek szervezett sportnapon a hírportál képviseletében Fekete-Szalóky Zoltán főszerkesztő 1000 könyvvel ajándékozta meg a tábor lakóit és segítőit.

Az ÁGOTA ® Táborba az ország minden vármegyéjéből érkeznek 7-18 év közötti, lakásotthonokban és nevelőszülőknél élő fiatalok. Az eseményt 27. alkalommal rendezték meg, és ez az egyetlen olyan nyári program, amely nem csupán élményt jelent, hanem terápiás jellege miatt gyógyítja a több traumán átesett, családjukat vesztett gyermekek lelkét, valamint hozzájárul önbizalmuk erősítéséhez.
A táborban jelenleg 800, gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő kiskorú vesz részt, akiket szakemberek, pedagógusok és önkéntesek kísérnek. A tíznapos nyári program alatt a fiatalok részére olyan élménytevékenységeket is szerveznek, amelyek hozzájárulnak jövőképük és önbizalmuk építéséhez.

 Az átadás napján fantasztikus hangulat uralkodott a táborban: éppen bajnokságot tartottak, ahol a gyermekek különféle sportokban mérték össze erejüket és ügyességüket. Csocsó, foci és pingpong versenyek zajlottak több helyszínen, és azok a fiatalok, akik éppen nem vettek részt a versenyeken, a legodaadóbb szurkolóként támogatták társaikat a lelátóról.

 – Nagyon sok gyermekünk van, aki sportol, legtöbben fociznak. A sport alapvetően kitartásra és alázatra nevel, amelyet az élet számos más területén is hasznosítani tudnak. Ugyanakkor a könyvben szereplő olimpiai bajnokok, mint példaképek is rettenetesen nagy szerepet játszanak, hiszen ezeknek a gyermekeknek, akiket kiemeltek a vér szerinti családjukból, nagyon fontos, hogy felnézzenek valakire, és lássák, mit lehet elérni, ha kitartóak és elkötelezettek – mondta Kothencz János, az ÁGOTA Közösség vezetője. Hozzátette, hogy az Index szerkesztősége által ajándékozott könyvek nemcsak ismeretterjesztő tartalmukkal, hanem motivációs erejükkel is hozzájárulnak a gyermekek fejlődéséhez.

 Az ilyen adományok lehetővé teszik, hogy a fiatalok megtapasztalhassák az elfogadást, az odaadást és a bizalmat, amely segít megbirkózni a múltjuk nehézségeivel és felépíteni egy szebb jövőt.

Hirdetnék